2015. február 27., péntek

Rejtély

Miután mindenki elment, már csak négyen maradtunk a hajón. Bementünk az étkezőbe, és leültünk az asztalhoz. Elkezdtünk beszélgetni. Ám a beszélgetésnek hamar vége lett. Furcsa hangokat hallottunk kintről. Lábujjhegyen kisétáltunk a folyosóra. A hangok Bob szobájából jöttek ki. Nem mertem benyitni. Féltem attól ami odabent van. Amitől még jobban féltem az az volt, hogy a gyerekeknek baja esik. De meg kellett tennem.
- Gyerekek! Menjetek a szobátokba!  Nem akarom, hogy itt legyetek amikor benyitok!
A gyerekeknek nem kellett még egyszer mondani. Megfogták egymás kezét, és félve elindultak a szobájuk felé. Amikor hallottam, hogy becsukták az ajtót, a kilincs felé nyúltam. Amikor már félig lenyomtam a kilincset sikítást hallottam. Rögtön a legrosszabbra gondoltam. Elengedtem a kilincset, és a gyerekek szobája felé kezdtem rohanni. Kinyitottam az ajtót és ott volt. Velem szemben. Épp a gyerekeket nézte. Már támadásra kész volt amikor én hirtelen előrántottam a pisztolyomat és lőttem. Ekkor felém fordult, és elindult. Nagyon megijedtem. Hirtelen nem tudtam mit csinálni. Ott álltam egy helyben. Csendben. Némán. Meg sem mozdultam. Csak álltam. Nem tudtam mit csinálni. A lábaim a földbe gyökereztek. Ekkor Rebecca felkapott egy széket és fejbe vágta a lényt. A három gyerek  csak állt és némán nézett. Én a falnak dőltem és szépen lassan leültem. A lény pedig a földön feküdt. Így voltunk míg a többiek visszaértek. Csendben. Némán.

2014. december 7., vasárnap

Újra itt

Megint eltelt egy év. Egy egész év. És ismét nyolcan érkeztünk a bolygóra. Lehet, hogy most is úgy lesz mint három éve? Lehet, hogy megint elveszítünk három  embert? Három életet? Három érző lényt?  Utálom Bobot! 
- Tényleg utálsz? Becky? Tényleg?
Hátrafordultam és ott volt Bob.
- Bob! Te meg, hogy kerülsz ide?
- Tudod kíváncsi voltam arra, hogy hogy dolgoztok. Meg arra, hogy ki mit gondol rólam.
- Sajnálom!  Kérem bocsájtson meg! Én nem úgy gondoltam!
- Nyugodj meg Becky! Semmi gond! Megbocsájtok!
Ezután a rövid beszélgetés után csak az járt a fejemben ,hogy ő ,hogy került ide? Hol volt eddig? Hol volt hibernálva? Pedig én színtisztán emlékeztem arra, hogy a Földön integetett amikor mi elindultunk.  Akkor meg, hogy került ide?  Tud teleportálni?  Vagy mi? Vagy netán egy varázsló? Na jó inkább hagyjuk. Szóval akkor kilencen érkeztünk meg. Eggyel többen mint három éve. Talán most, hogy eggyel többen jöttünk , eggyel többen halunk meg! Remek! Éljen soká Bob a " nagyszerű" főnök! Éljen soká! Hurrá!  Nagyszerű!
- Lássatok munkához! Gyerünk dologra!
Ezzel mindenki felvette a munkaruhát  és kiment a telepre.
- Becky te meg hová mész?  Neked az a dolgod, hogy vigyázz a gyerekekre!
- Rendben főnök! 
Ez egy kicsit meglepett. Hiszen sosem volt még ilyen kedves! De nem baj! Még így is utálom!  Ezért kellett a gyerekeknek is jönni? Meg nekünk is!

2014. április 29., kedd

Úton

A maradék ruhát meg cuccokat ma pakoltuk fel a hajóra.
 -   Én megértem,  hogy nekünk felnőtteknek vissza kell menni csak azt nem értem,  hogy miért kell jönni a gyerekeknek is. A főnökünk most a gyerekek és a mi életünkkel játszadozik.
 -  Becky nem gondolod,  hogy egy kicsit hangosan gondolkozol?
 -  Nem!   -  Kiáltottam fel és amikor hátra néztem ott állt Bob.
Morcosan nézett rám közben alázatosan tapsolt.
 -  Bravo,  bravo,  bravissimo!  Ezt kell csinálni?
 -  Ezt meg,  hogy érti?
 -  Ezt kell csinálni?  Kibeszélni a főnökét a háta mögött?  Ha valami baja van mondja a szemembe.
Ezekre a szavakra megállt bennem az ütő.  Nem mertem megszólalni.  Csak némán álltam és a földet néztem. Némán álltam a főnököm előtt.  Valahogy egy szót sem tudtam mondani.
 -  Én . . .
 -  Igen Becky?
 -  Áh semmi . . . semmi.
 -  Rendben tehát nincsen semmi baj? Remek akkor folytassák a készülődést.
Ezzel otthagyott minket. Mi folytattuk a készülődést. A gyerekek a hajó körül futkároztak. És hirtelen minden újra elkezdődött.
 -  Rendben akkor mindenki menjen a helyére és kösse be magát!  -  Mondta Jimmy.
Kintről csak annyit hallottam, hogy három . . . kettő . . . egy . . . a kilövés kezdetét vette.  És akkor felszálltunk.
 -  Akkor most menjetek a hibernáló terembe és feküdjetek a helyetekre.
Megint egy évet várhatunk arra, hogy a lényekhez kerüljünk.  Egy évet várni azért, hogy megint egy páran életüket vesszék.  Egy évet várni a nagy semmiért.

2014. április 11., péntek

Ne!

Felébredtünk mert már csak három nap volt hátra a földre érkezésig. Felöltöztünk és az étkezőbe mentünk az asztalokhoz. Ettünk, majd a saját kabinunkba mentünk. Én a gyerekekkel tartottam. A percek, az órák és a napok hamar elteltek.
-Mindenki csatolja be magát mert a leszállás elkezdődött! - kiáltotta Jimmy.
Én gyorsan becsatoltam a gyerekeket majd én is a helyemre mentem. El sem hiszem végre a földön vagyunk! Amikor kiléptünk a hajóból a főnökünk Bob sétált a megfogyatkozott legénység felé.
- Ide a mintákkal! - Kiáltotta.
- Uram, alázatosan jelentem, hogy a minták az előző hajóval együtt megsemmisültek!
- Hogy mertetek a szemem elé jönni minták nélkül?! Mit képzeltek magatokról?!
- Főnök ne beszéljen így gyerekek előtt!
- Milyen gyerekek?
- A bolygón egy barlangban találtunk három gyereket! És jelentem nem voltak fertőzöttek!
- Rendben! Holnap visszamentek a Démotonra!
- De miért!? - Kiáltott fel hirtelen mindenki.
- Mert nem hoztatok nekem mintákat! Nekem kellenek a minták! Kell, kell, kell! Szóval holnap visszamentek és hoztok nekem mintákat!
- Én biztos nem megyek vissza azokhoz a lényekhez!
- Én se!
- És én se!
- De visszamentek és kész! Végezetek azokkal a lényekkel, hogy embereket tudjak oda vinni!
- De biztos nem fog odaköltözni senki ha megtudják, hogy ilyen lények élnek vagy éltek ott!
- Épp ezért nem kell róla tudni senkinek! Holnap indultok és kész! Vége a vitának!
- Rendben uram!
- És a gyerekekkel mi lesz?
- Ők is visszamennek veletek?
- Micsoda? Gyerekeket nem lehet ilyen veszélyes küldetésre elvinni!
- Dehogy nem! És nem hallotta amit az előbb mondtam? Vége a vitának!
- Remek,remek! Visszamehetünk arra az undorító bolygóra ami tele van undorító lényekkel! Tökéletes! Sőt pompás! Nagyon örülök neki!
Ezzel elkezdtük visszapakolni a ruháinkat, hogy holnap el is tudjunk indulni.

2014. március 27., csütörtök

Indulás haza!

Ma érnek ide értünk a többiek. A fegyverek elkészültek. Mindenki készen áll az utazásra. Mindenkinél két fegyver van teletöltve forrásvízzel. Hirtelen jött egy hívás, hogy indulhatunk a hajóhoz. Félrehúztuk a sziklát és egyenként kimásztunk. Elindultunk a hajóhoz. A nyitott hajó ajtónál egy ismerős ember állt. Amikor közelebb értünk...
- Jézusom! Josh! Te meg, hogy kerülsz ide!?
- Szia Becky! Értetek jöttem!
- Becky ő meg kicsoda? És honnan ismered?
- Ő az öcsém.
- Sziasztok! Én Josh vagyok! Becky testvére!
- Josh mi lenne ha suttognál? Ne beszélj ennyire hangosan még felkelnek azok a lények!
De már késő volt. Néhányan már felkeltek. Mi a fegyverekkel lőni kezdtünk és gyorsan a hajóra futottunk. Josh maradt utoljára.
- Emberek! Nem férünk be mind! Valakinek itt kell maradnia!
- Én itt maradok! Végre van esélyem bizonyítani, hogy én is... - Mondta Josh.
De nem tudta végigmondani mert elkapták.
- Ne Josh! Ne!
- Gyorsan induljunk mielőtt szétszedik ezt a hajót is!
- Nem! Ezt nem lehet! Josh ott van lent valahol!
- Becky! Joshnak már annyi érted?
Ültetett a helyemre Amy. A széken ültem és síró görcsöt kaptam. Csak arra gondoltam, hogy Joshnak annyi és én már semmit se tehetek ez ellen.
- Jól van indulhatunk a hibernáló terembe!
- Gyertek menjünk!
Fehérneműbe öltöztünk és újra kezdődött az egész út. Egy év utazgatás az űrben. Szuper! Se szó se beszéd csak néma csend. Egy éven keresztül. Nem öregszünk. Csak fekszünk.
Lefektettem a gyerekeket majd én is a helyemre mentem. Belegondolni is rossz. Egy év néma csend.
- Jó látom mindenki a helyén van. Akkor zárok.
Ez volt az utolsó szó amit hallottam. Egy évig nem is fogok mást hallani. Ezek a szavak életem szerelmének a szájából hangzottak el.

Sikerült!

Mindenki a forrás vízhez rohant és valamivel vizet mert ki belőle. Rebecca, Jake és Cat a kezükkel merték ki a vizet, Jimmy egy nagy hűtőtáskával ami fogalmam sincs, hogy hogy került ide, Billi egy nejlon zacskóval, Ben egy tányér alakú nagy sziklával és mi Amyvel eltereltük a lény figyelmét amíg a többiek lelocsolják őt. De hirtelen a lény elkapta Rebeccat...
- Ne Rebecca neeee!
- Segítség! segítség! segítség!
- Mindjárt kiszabadítalak onnan kislányom... - Szaladt ki a számon mire Rebecca:
- Segíts anyu segíts már! Mindjárt meghalok!
Amikor meghallottam az anya szót a gyomrom görcsbe rándult a szívem hevesen dobogni kezdett már alig bírtam visszatartani a könnyeimet.
- Ha rajtam múlik nem halsz meg kicsim!
Ezzel elvettem Jimmytől a hűtőtáskát jó mélyen a forrás vízbe merítettem és ráöntöttem a lényre. A lény abban a pillanatban elengedte Rebeccat. Gyorsan odarohantam a kezembe fogtam és visszasiettem vele a többiekhez. A lény pedig elkezdett szétfolyni. A nagy szilárd halmazból lett egy nagy folyékony cucc.
- Emberek! Most kaptam a hívást, hogy holnap már itt lesz a hajó! El kéne tervezni, hogy hogy jutunk el addig!
- Rendben! Egyben biztos vagyok! A gyerekek velem lesznek egész végig! Vállalom a felelősséget!
- Jól van Becky akkor a gyerekek veled lesznek! De, hogy jussunk el a hajóig?
- Kéne építeni valami szerkezetet!
- Igen de mégis milyet?
- Én tudok olyan szerkezetet építeni amiből folyamatosan forrásvíz jön ki! - Kiáltotta Cat. - És megtudom tanítani Rebeccanak és Jakenek!
- Jó akkor ők csinálják a fegyvereket!
- Mennyi kéne belőlük?
- Legalább 100 darab de lehetőleg több legyen.
- De ezek nem kicsi fegyverek!
- Akkor elég belőle 100.
- Rendben! Gyertek kezdjük el csinálni őket!
Egy óra múlva...
- Már kész van 10 darab fegyver!
- Jimmy! Én nem hittem volna, hogy 1 méteresek ezek a fegyverek! De mindegy! Legalább sok víz fér el bennük!
- Lehet, hogy sok fér el bennük de nem neked kell megtöltened, hanem nekem! - Szólt Billi.
- Nyugodj meg kicsi szívem! Megyek és segítek neked!
- Tényleg segítesz nekem én kicsi Jimmy macim?
- Igen segítek neked én kicsi Billi nyuszim!
Ezzel Jimmy ott hagyott engem egyedül. Engem. Azt aki összehozta élete nagy szerelmével...

2014. március 26., szerda

Ez, hogy jött be ide?

A szívem majd megszakadt amikor megtudtam, hogy... hát... ő..nem a nőket szereti. Annyira meglepődtem, hogy... hogy szavakba se tudom önteni. Miért mindig a helyes fiúk! Miért?! Csak ez járt a fejemben minden egyes nap, amikor egyik nap hirtelen Jimmy...
- Becky! Ide tudnál jönni egy pillanatra szükségem lenne rád...
Már azt hittem, hogy talán megváltozik a kedvemért és együtt élhetjük le az életünket mint ahogy a filmekben szokott lenni de...
- Figyelj! Szóval arról lenne szó, hogy...
- Igen? - Kérdeztem, miközben a lepkék felkeltek a gyomromban és görcsöltem.
- Hogy szeretném ha...
- Igen? - Már egyre jobban érdekelt, hogy mi lehet ennyire fontos neki...
- Szóval beszélnél Billivel helyettem? Én nem merem megszólítani pedig...pedig olyan helyes és tudod... hát...
- Rendben beszélek vele. - Mondtam, miközben a szívem újra összetört.
Elindultam Billi felé.
- Szia Billi! Csak azt szeretném megkérdezni, hogy... hát, hogy... tetszik-e neked valaki innen?
- Mint például? Te?
-Nem, nem ne értsd félre a dolgot én nem...
- Hát akkor meg ki? Talán Amy?
- Nem, nem is Amy hanem... - Fordultam hátra és ránéztem Jimmyre.
- Akkor meg kicsoda!?
- Ömm... hát..Jimmy.
- Ezt most komolyan mondod?
- Igen Jimmy azt szeretné, hogy ti ketten együtt legyetek...
- Ez esetben a válaszom.... igen! Nekem Jimmy már régóta tetszik de nem tudtam, hogy én is tetszem neki! Ezerszer is igen! Végre valóra vált az álmom!
Visszamentem Jimmyhez és elmondtam a jó hírt. Nagyszerű! Életem nagy szerelmét összehoztam egy társammal. Na mindegy. Úgy se lett volna nála esélyem.
- Hé! Emberek ezt ti is halljátok?
- Igen! Ez olyan mint az a lény! - Kuporogtunk össze egy kupacba.
- Ben gyere gyorsan ide!
- Miért ide úgy se jöhet be!
- Akkor, hogy került a hátad mögé?
- E...ezt meg, hogy érted? - Fordult hátra majd odarohant hozzánk.
- Ez, hogy jött be ide?
Jimmy gyorsan a bejárathoz rohant és visszatette a sziklát mert valaki nem tette vissza.
- Gyorsan egyszerre elindulunk és mindenki hoz forrás vizet és leöntjük vele. És öt, négy, három, kettő, egy és indulás!